Babagondozási tanfolyamok

Ez a szolgáltatásunk a Czeizel Intézet – Postnatal egységünkben érhető el: 1025 Bp., Felső Zöldmáli út 13.

ÚJ TANFOLYAM IDŐPONTOKKAL VÁRJUK ÖNÖKET!

Babagondozás

A szülés után hamar elreppen az a biztonsággal és segítő kezekkel teli pár nap, amit a kórházban tölt.
Majd ezután következik minden nő legnagyobb próbatétele: az első napok otthon a kisbabával, aki ebben a helyzetben, a legnagyobb kritikusunk.
Szakembereinkkel abban szeretnénk segíteni, hogy már ezek a kezdeti napok is vidáman és könnyedén teljenek, lehetőleg a kétségbeesés kizárásával.
Részletesen elmondjuk, megmutatjuk és lehetőséget biztosítunk Önnek, hogy elsajátítsa a modell babán, a mindennapi rutinhoz szükséges fogásokat.
Fontos gyakorlati ismereteket adunk át nyugodt, kényelmes környezetben, hogy magabiztosan fogja újszülött gyermekét már az első pillanatoktól. Szimulációs feladatainkkal minden kismama kipróbálhatja az újszülött baba érzését, így leküzdve a az esetleges félelmeket.
Az újdonsült anyukákat pedig érdekes témákkal várjuk délelőtti előadásainkon, amelyekre már a kisbabákat is magukkal tudják hozni.

Tanfolyamaink 2-3 óra időtartamúak, előadásokkal, gyakorlati foglalkozásokkal és kötetlen beszélgetésekre alkalmat adó szünetekkel.

A tanfolyamon való részvétel díja: 25.000 Ft / fő / alkalom VAGY 32.000 Ft / pár / alkalom, amelyet a helyszínen szükséges rendezni.

Intézetünkben ionizáló légtisztító készüléket használunk. Kézfertőtlenítésre rögtön érkezéskor, és a terem bejáratánál is megkérjük Önöket. Továbbá az asztalokon is kihelyezésre kerültek az erre szolgáló adagolók. A maszk használata kötelező a teremben, az előadás alatt is! Előre fertőtlenített babák, és kellékek állnak a rendelkezésükre, páronként.
Babaelsősegély tanfolyamunkon a levegő befújás biztonsági okokból imitálással történik az újraélesztés fázisánál. A köldökcsonk ápolása gumikesztyűben, egyénileg zajlik. A szünetekben előre csomagolt étellel, és egyszer használatos poharakkal, palackozott frissítőkkel kínáljuk Önöket.

A tanfolyamok minimum 5, maximum 8 pár részvételével indulnak, amelyekhez előzetes regisztráció szükséges!

Az online tanfolyamon való részvétel díja: 20.000 Ft / alkalom.
Az online tanfolyam interaktivitásának megtartása céljából, kérjük a videóhívás engedélyezését az Önök részéről is!
Időpont módosítást a tanfolyam megkezdése előtt legkésőbb 24 órával áll módunkban elfogadni. Ezen felül a részvételi díj 50%-át tudjuk jóváírni az új időpont díjából.

Az előadásokon hang- és videofelvétel készítése tilos!

Bankkártyás fizetés is lehetséges. A szolgáltatás egészségpénztári elszámolással nem vehető igénybe. (Az egészségpénztárak nem számolják el.)

Czeizel Intézet Postnatal