Durányik Réka

klinikai szakpszichológus, integrált szülő-, csecsemő és kisgyermek konzulens

Hosszú évek tapasztalatai során figyelmem egyre inkább a kisgyermekes családok felé irányult. Megtapasztaltam, hogy a korai évek apró nehézségei könnyen korrigálhatók lehetnek, melyek segítségével a családok védettebbé válnak a későbbi változásokkal, krízisekkel szemben. A múlt feltárása mellett az itt és most jelentőségét hangsúlyozom, és munkám során nem a hibákra és tévedésekre fókuszálok, hanem a lehetőségek megkeresésében hiszek.

Kiemelten fontosnak tartom a partneri kapcsolatot, és a családokkal dolgozva törekszem arra, hogy a szülők megtalálják saját erősségeiket, és maguk legyenek képesek a rosszul rögzült vagy félreértett mintázatokon változtatni. Elsődlegesnek tartom, hogy klienseim maguk találjanak rá a gyermekeik és saját szempontjukból legmegfelelőbb válaszokra.

1999-ben magyar szakos, 2002-ben pszichológus diplomát szereztem az ELTE-n. 2005-ben relaxációs terapeutaként végeztem. A Pécsi Tudományegyetemen 2009-ben klinikai szakpszichológus vizsgát tettem. Pszichodráma asszisztensi végzettséget 2016-ban szereztem. Művészetterápiás képzésen vettem részt a Vadaskert Alapítványnál, valamint elvégeztem a Jung Analitikus Pszichológiai Egyesület alapképzését. 2017-ben az EGO Klinikán megkezdtem az analitikusan orientált gyermekterapeuta képzést. 2021-ben a Semmelweis Egyetemen szülő-csecsemő/kisgyermek konzulens végzettséget szereztem.

Gyermekpszichológusként dolgoztam pedagógia szakszolgálatban, Szakértői Bizottságban és Gyermekotthonban is. Óraadó voltam a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológia Tanszékén (csoportdinamika, pszichodráma).

Jelenleg magánrendelőben dolgozom, emellett pszichológiai kurzusok oktatója vagyok a KRE BTK Tanárképző központjában.