Zákányi Lili

szociológus, kommunikáció szakos bölcsész, integrált szülő-,csecsemő és kisgyermek konzulens, családi és pártanácsadó

Gyakorlati tapasztalataim alapján meggyőződésemmé vált, hogy a szülőségre való mentális felkészülés nagyban megkönnyítheti a korai évek alakulását, illetve megelőzheti a későbbiekben kialakuló nehézségek jelentős részét. A várandósságot és a szülővé válás folyamatát végtelenül izgalmas, gyönyörű, mindemellett kihívásokkal teli időszaknak tartom, mely során érdemes kapaszkodókat találni. Hiszem, hogy saját mintáink és érzéseink megfogalmazásával és megértésével közelebb kerülünk mind önmagunkhoz, mind gyermekünkhöz és partnerünkhöz is.

Körülbelül azonos arányban dolgozom családokkal, párokkal, illetve kisgyermekes szülőkkel. Több mint tíz éve tágítom érdeklődésemet, szakmai képzéseken, módszerspecifikus műhelyekben. Gondolkodásomat, munkamódszeremet meghatározza a rendszerszemlélet, a neutralitás és az ítélkezés mentes elfogadás. Az együtt élő embereket kapcsolati dinamikájukon, viselkedési mintázataikon keresztül igyekszem megérteni. Hiszek a támogató, megértő beszélgetések erejében és abban, hogy egymás mélyebb megértésével meghatározhatjuk kapcsolataink minőségét.

Két gyermekemmel és férjemmel élek Budapesten.

Egyetemi tanulmányaimat párhuzamosan folytattam a PPKE-BTK szociológia, illetve kommunikáció szakán. 2004 után, diplomáim megszerzését követően évekig dolgoztam televíziós újságíróként. 2009-ben kezdtem család-, és párterápiás képzésemet a Magyar Családterápiás Egyesület kiképző pszichoteraputáinál. Azóta több száz óra önismerettel, szupervízióval a hátam mögött, koterápiás felállásban,  folyamatosan dolgozom családokkal és párokkal. 2021-ben integrált szülő-csecsemő és kisgyermek konzulensi szakképesítést szereztem a SOTE Mentálhigiénés Intézetében. Több magánrendelőben töltött év után, 2020 óta dolgozom a Vadaskert Gyermek és Infjúságpszichiátriai Kórház családterápiás műhelyében is.

Kiemelt területeim: 

  • család és párkonzultáció (a szakmai szabályoknak megfelelően szupervízió mellett)
  • integrált szülő-csecsemő és kisgyermek konzultáció (0-3 éves korig szülő-gyermek): viselkedés és érzelemszabályozás nehézségei (dac, evés/alvás problémái, testvérféltékenység)
  • várandósság és szülés körüli nehézségek
  • szülővé válás
  • mozaikcsaládok
  • szülőkonzultáció
  • a közös szülőség alakítása válás során