Dr. Környei László

Gyermek kardiológus

“Azért dolgozom, hogy egyetlen gyereknek se kelljen feladni az álmait és mindannyian megkapják azt az esélyt, amit a mindenkori orvostudomány a világ szerencsésebb tagjainak tud nyújtani.”

29 éves szakmai tapasztalata során speciális szakterületévé a szívritmuszavarok diagnosztikája és kezelése, valamint a terápiás szívkatéter intervenciós eljárások váltak. 2009 óta mintegy 1000 gyermekkori katéterablációs beavatkozást végzett, veleszületett szívhibákban.

Az orvos-beteg kapcsolatban a bizalmat és az elégedettséget tartja legfontosabbnak, de elsődleges célja, hogy a kezelt gyermekeket mosolyogni lássa.

2013-tól az Európai Gyermekkardiológus Társasági (AEPC) vezetőségi tagja, 2019-től az Aritmia és Elektrofiziológiai Munkacsoportjának elnöke, valamint a Gyermekaritmológiai világkongresszus előadói karának tagja. Kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként 2014-ben elnyerte a Pro Sanitate díjat és a Fonó Renée Emlékérmet.

Úgy véli, a kutatásoknak és a technológiai fejlődéseknek köszönhetően egyre több kezelési lehetőség áll majd rendelkezésünkre a betegségek gyógyításához, melyekben az igazi kihívást az ember testének és lelkének középpontban tartása fogja jelenteni.

Házas, 3 gyermek édesapja.

PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com