Családtervezési Program

Minden kultúrában megtalálhatók a magzatok egészségesen születésének elősegítéséért mondott imák, fohászok, varázsigék is. Az újszülöttek kívánt számának és optimális idejének elősegítését, továbbá az egészséges megszületésükért tett erőfeszítéseket magába foglaló hatékony családtervezés azonban csak az elmúlt 50 év terméke. A családtervezés a gyermekek kívánt számban és optimális időben, – és ami a legfontosabb, – egészségesen történő születését elősegítő tudatos és felelősségteljes emberi tevékenység.

A komplex, minőségi családtervezési programot Dr. Czeizel Endre orvos-genetikus alkotta 1984-ben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) támogatásával. A genetika és általában az orvostudomány évek során nyert ismereteit alkalmazva került a Program folyamatosan megújításra és Czeizel doktor által irányított intézményben nyújtott sok tízezer párnak segítséget a gyermekvállalás előkészítésében, a fejlődési rendellenességek megelőzésében, a magzat egészséges fejlődésének elősegítésében, sőt a genetikai eredetű betegségek kialakulásának késleltetésében.

Büszkék vagyunk, hogy Intézetünk alapítója és néhai tudományos vezetője Czeizel Endre professzor e nemzetközileg is elismert programját közvetlen munkatársai révén kínálhatjuk a családtervező pároknak.

A Családtervezési Program a tervezett babavárás előtt három hónappal veszi kezdetét, és három lépésből áll.

I. A családtervezési alkalmassági vizsgálat

A fogamzás optimális körülményeinek elérése céljából különböző vizsgálatokat végzünk a családtervező páron. A családtervezési alkalmasság vizsgálat a következő elemekből áll.

A személyes konzultáció során tisztázható, hogy a pár családjában fordult-e elő genetikai örökletes betegség, amely a gyermekvállalás tekintetében genetikai tanácsadást tesz szükségessé. A családtervező-párok vagy közvetlen családtagjaik: szüleik és testvéreik 8 %-ában fordul elő olyan genetikai betegség, ami szükségessé teszi a genetikai tanácsadást. Az ilyen genetikai konzultációt az Intézetünk klinikai genetikusa tartja.

Elérhető az olyan molekuláris genetikai vizsgálat, amely a veszélyes lappangó hibás géneket szűri a gyermeket tervező párban. A hordozóság-szűrés, az ORIGIN akár több min 300 gén vizsgálatával, többszáz genetikai betegség, mint például a súlyos tüdőbetegséget okozó cisztás fibrózis, az izomsorvadást okozó spinális muszkolár atrófia (SMA), vagy az autizmus és mentális retardáció leggyakoribb genetikai oka, a fragilis X-szindróma azonosítható. Ha a családtervező-nő hordozza e hibás gének valamelyikét, meg kell vizsgálni a családtervező-férfit is. Azokban a ritka párokban, amikor mindketten ugyanazt a hibás gént hordozzák, e súlyos betegség gyermekeikben várható előfordulási kockázata 25% (bizonyos kórképekben 50%) és várandósság korai szakaszában, lepény biopszia révén gyűjtött magzati sejtekben végzett célirányos vizsgálattal tisztázható, hogy érintett-e a magzat a kiszűrt génhibával. A vizsgálat opcionálisan igénybe vehető a családtervezési programban résztvevők számára.

Az általános nőgyógyászati kivizsgálás magába foglalja a rákszűrés elvégzését, az átfogó ultrahangvizsgálatot és a szexuálisan terjedő fertőzések/betegségek (úgynevezett SZTB-k) szűrését. Az SZTB-k fogamzás előtti kiküszöbölése nagyon fontos, mivel a meddőség gyakori okát jelentik, ezen túl az SZTB-k mellett bekövetkező várandósságban a magzat fertőződésével is számolni kell.

Jelentős megfigyelés volt, hogy az egészségesnek tűnő családtervező-férfiak mintegy 20 %-ának volt a természetes gyermeknemzést megakadályozó kevés és/vagy rosszul mozgó ondósejtje. Az elmúlt évtizedekben felismerték a férfiak nemzőképességének jelentősen romlását, ami, többek között, az ondósejtszám csökkenése is jelez.

Az ondó vizsgálata alkalmas a férfi SZTB-einek a felismerésére is a gennysejtek kimutatása révén. Az adatok szerint a férfiak 14 %-ának „gennyes” az ondója, ami önmagában is veszélyes, mint minden idült gyulladás. Ráadásul a fogamzást is megnehezíti, mivel a fertőzött ondót a méhnyak gyakorta nem engedi át. A problémás esetek andrológus szakorvoshoz kerülnek, aki többségüket – hatékony kezelés után – képessé teszi a gyermeknemzésre.

Az általános vér- és vizeletvizsgálatokon elsősorban a családtervező nő részére, a hormonszinteket és a fertőző betegségek elleni védettséget is ellenőrizzük a pár mindkét tagjára vonatkozóan. A fertőző betegségeken még át nem esett nőkben nincsenek a kórokozóra specifikus ellenanyagok, ők tehát védtelenek, emiatt oltás felvételét javasoljuk.

A vérvizsgálat során lehetőség nyílik számos lappangó hibás gén hordozásának a kimutatására is (trombofilia, MTHFR (anyagcserezavar), cisztás fibrózus, fragilis X, stb).

A Családtervezési Program komplexitása adott, ezt megváltoztatni nem áll módunkban, további vizsgálatokat a Programon kívül opcionálisan tud igénybe venni szolgáltatásaink közül a családtervező pár.

Amennyiben a kivizsgálások során olyan eltérésre derül fény, amely más szakorvos bevonását vagy további kezelést igényel, azt a Családtervezési Program csomag nem tartalmazza.

II. A három hónapos felkészülés a fogamzásra

A sorsunkat alapvetően meghatározó fontos események a fogantatáskor dőlnek el, például, hogy férfiként vagy nőként éljük le életünk; hogy egészségesek vagy betegek leszünk; hogy milyen szellemi adottságokkal indulunk neki az életnek, stb. Éppen ezért a fogamzásra fel kell készülni, ennek segítése ezért a családtervezési program egyik fontos eleme. A jó indulás meghatározó fontosságú a gyermek későbbi élete, testi és szellemi fejlődése szempontjából.

Korunkban a fogamzás optimális feltételeit már számos biológiai ismeret és orvosi módszer segíti elő, mindezek tudatos hasznosítását szolgálja a három hónapos felkészülés a fogamzásra.

Az ivarsejtek védelme érdekében a dohányosoknak már a három hónapos felkészülési időszakban le kellene mondaniuk a cigarettáról. A várandósság alatti dohányzás nemcsak gátolja a magzat testi és agyi fejlődését, de fejlődési rendellenességeket (pl. végtaghiányt, nyitott-hasat és ajakhasadékot) is okoz, ráadásul többszörösére növeli a gyermekkori rák és a rettegett bölcső-halál előfordulását.

A szeszesital-fogyasztást is jelentősen mérsékelni kell, a fogamzást követően pedig a várandósnak nem szabad szeszesitalt innia.

Csak az orvos által előírt gyógyszereket ajánlatos szedni, ugyanakkor a gyógyszerek döntő többségétől nem kell félni. A szükséges gyógyszeres kezelések várandósság alatti elmaradása jóval nagyobb veszélyt jelenthet a magzatra, mint maguk a gyógyszerek.

Ha korábban fogamzásgátló tablettával védekeztek, ezt abba kell hagyni, és ebben a három hónapban más módon (elsősorban óvszerrel) helyes védekezni. A korszerű fogamzásgátló tabletták használata után már egy hónap is elégséges a nők belső hormonszabályozásának a helyreállásához. A tabletta-szedés alatt ugyanis e kívülről bevitt hormon-készítmények hatása érvényesül, az ilyenkor jelentkező megvonásos vérzéseket (amik tehát nem havi-vérzések) is ezek idézik elő. A méhbe helyezhető fogamzásgátló eszközt (az úgynevezett hurkot vagy spirált) is indokolt a tervezett fogamzás előtt három hónappal eltávolítani. Az ez időszak alatt jelentkező havi-vérzések megtisztítják a méhet a fogamzásgátló eszköz okozta idegentest-reakciótól.

A nők csaknem 90 %-ában tisztázható a tüszőrepedés időpontja. A petesejt 24 óráig életképes, ezért a ciklus minél pontosabb meghatározása segítheti a fogamzás gyorsabb elérését. A fogamzás optimális napja a tüszőrepedés előtti nap. A ciklus bemérésére ovulációs tesztet biztosítunk a programban résztvevők részére.

A magzatvédő-vitamin szedésétől elsősorban a központi idegrendszer leggyakoribb és legsúlyosabb fejlődési rendellenességeinek: a nyitott gerinc (spina bifida cystica/aperta), valamint az agy- és koponyahiány (anencephalia) előfordulásának jelentős (mintegy 90 %-os) csökkenése várható. Ezen túl azonban a szív és vese rendellenességek, valamint a végtaghiányos rendellenességek megelőzésében is igazolták szerepüket. A magzatvédő-vitaminok szedését lehetőleg három, de mindenképpen a tervezett fogamzás előtt egy hónappal el kell kezdeni. A kimaradó havivérzéskor a magzat ugyanis már 15 napos, és ekkor már megkezdődik a szervek, így az idegcső kialakulása, amelyből azután az agy és gerincvelő lesz. A programban részt vevőknek három havi Dr. Czeizel Multivitamin Várandósság1 magzatvédő-vitamin adagot biztosítunk.

A program keretében opcionálisan igénybe vehető dietetikus szakemberünk által nyújtott tanácsadás, az egészséges táplálkozás gyakorlati megvalósításának segítésére, illetve az egészséges táplálkozás elveinek fokozott és speciális érvényesítésére.

III. A fogamzás optimális elérése és az embrió fokozott védelme

A családtervezési program harmadik, de a korábbiaknál semmivel sem kisebb jelentőségű szakasza a korai várandósság, és ezen belül az embrió fokozott védelmének szükségessége. A fogamzáskor a szüleinktől kapott gének új összerendeződésben hozzák létre bennük azt a genetikai tervrajzot, amely életünk során jól-rosszul megvalósul. A testformák és a szervek az embrióban, a várandósság utáni 5. és 10. hét között „formálódnak ki”. Éppen ezért erre a „kis-emberre” ekkor kell a legjobban vigyázni, mivel az ártalmas külső hatások ilyenkor téríthetik el a fejlődését a genetika programtól.

A Programnak ez a szakasza a következő lépéseket foglalja magában:

A családtervezési alkalmasság és a fogamzásra történő 3 hónapos felkészülés során történt vizsgálatokban kiszűrtek egészségi állapotának (vagyis a további vizsgálatok és kezelések eredményeinek) az ellenőrzése. Ha a családtervező-nő egészségi állapota megfelelő, akkor elérkezett a „start” ideje.

A fogamzás optimális napjának megállapítása (ami tehát a tüszőrepedés előtti nap) ismeretében a várandósság gyorsabban érhető el, és valószínűleg a fejlődési zavarok kockázata is kisebb. Érdemes tehát erre a napra összpontosítani a fogamzás céljából történő szeretkezést. Ajánlatos e nap előtt egy-két napig tartózkodni a nemi-élettől, mivel így az ondó dúsabb lesz ondósejtekben.

Szükséges ilyenkor a családtervezőket arról is tájékoztatni, hogy általában egy és nyolc hónap között, átlagosan három hónap alatt várható a kívánt fogamzás bekövetkezte. Néhány párnál a fogamzás azonnali bekövetkeztének az elmaradása ugyanis komoly csalódást, sőt egyesekben szorongást okoz. A nehezített teherbe esés gyanúja akkor merül fel, ha a fogamzásgátlás nélküli rendszeres nemi-élet ellenére a várandósság egy év alatt nem következik be. Ilyenkor a meddőség kivizsgálásával és kezelésével foglalkozó szakembereket szükséges felkeresni.

A kimaradó havi-vérzés a várandósság jele, amit meg kell erősíteni az un. terhességi próbákkal. A terhesség korai felismerésének a magzat védelme szempontjából nagy a jelentősége. A programban részt vevők számára biztosítjuk a várandósság igazolásához alkalmazandó terhességi-tesztet.

A várandósság igazolása után végzett ultrahangvizsgálat feltárhatja a ritka méhen-kívüli terhességeket és az ikermagzatokat (ők speciális gondozást igényelnek). Legfontosabb azonban annak tudatosítása, hogy abból a látható kis szedercsíra-szerű csomóból 8 hét alatt csodás magzat lesz.

A várandósságnak a terhesség 5. hetében történt igazolása után jó az esély a külső ártalmak okozta fejlődési rendellenességek kivédésére, amelyek döntő többsége ugyanis a várandóság 5. és 10. hete között, tehát az embrióban alakul ki. Ez az idő az emberi élet legsérülékenyebb időszaka, tehát a várandósnak úgy kell vigyáznia magzatjára, mint a szeme világára. Ebben a periódusban mindent az ő védelmének kell alárendelni. A kora-terhesség biztos tudatában könnyebb az embrióra ártalmas életmódbeli és egyéb hatások kerülése is, illetve hatékonyabb védelmet lehet számukra biztosítani. Ilyenkor azt sem szabad megengedni, hogy valaki a várandós jelenlétében cigarettázzon. A magzatvédő-vitamint a várandósság 14. hetéig feltétlenül érdemes szedni.

A Családtervezési Program lezárása és a magzati diagnosztikai vizsgálatokkal kapcsolatos átfogó tájékoztatás – az első trimeszteri vizsgálatokra való előjegyzés.

AZ ÖN SZEREPE A MINŐSÉGI VIZSGÁLAT ÉRDEKÉBEN

TISZTELT PÁCIENSÜNK!
Köszönjük, hogy a Czeizel Intézetet választotta az Ön által igényelt vizsgálat elvégzéséhez. Intézetünk legfőbb célja, hogy vizsgálatainkat a legmagasabb szakmai színvonalon végezzük. Ehhez szükség van az Ön együttműködésére, amelyhez kérjük az alábbiak betartását.
  • Érkezzen pontosan a vizsgálatra – előnyös a időpont előtt 10 perccel érkezni, hogy előkészületek után, időben kezdhessük a vizsgálatot.
  • A vizsgálaton maximum 1 felnőtt kísérő lehet jelen.
  • A vizsgáló munkája koncentrációt igényel, ezért a vizsgálat alatt nyugalom és csend szükséges. A vizsgálattal kapcsolatosan felmerülő kérdéseit, a vizsgálat befejezését követően tegye fel a vizsgálónak.

Czeizel Intézet Prenatal