Czeizel Intézet Székesfehérvár

Az egészséges születésért

A Czeizel Intézet meghatározó szereplője a magzati diagnosztikának Magyarországon. Fennállásunk óta közel 200 ezer családnak biztosítottuk a gyermekvállalással kapcsolatos vizsgálatokat és egyéb egészségügyi szolgáltatásokat. Büszkék vagyunk rá, hogy Magyarországon elsőként vezettük be a kockázatbecslésen alapuló Down-kór szűrést, ami mára a várandósgondozás része lett. Hazánkban elsőként mutathattuk be a magzati diagnosztika új korszakának is nevezett, újgenerációs szekvenáláson alapuló non-invazív magzati genom vizsgálatot is. Országosan több mint 150 együttműködő partnerintézményt magába foglaló hálózatot működtetünk, amely révén a magyarországi várandósok több mint negyedének biztosítjuk a fejlődési rendellenességek magas szintű szűrését.
Fontos azonban számunkra, hogy a várandósok személyesen ne csak Budapesten vehessék igénybe a legkorszerűbb szolgáltatásainkat, hanem a megyeszékhelyeken is. Ezért is volt öröm számunkra, hogy a főváros után elsőként, 2019-ben megnyílt a Czeizel Intézet székesfehérvári egysége is, melyet a folyamatos szakmai és technológiai fejlesztések, a kiváló prosperitás, a bővülő ügyfélkör és az egyre széleskörűbb egészségügyi ellátások tettek lehetővé.
Büszkék vagyunk rá, hogy a nyitás óta több, mint háromszorosára nőtt páciensek száma mely folyamatos emelkedést mutat. Azóta több mint ötezer ultrahang vizsgálatot végeztünk el és közel két és félezer vérvétel történt rendelőnkben Külön öröm, hogy nem csak Székesfehérvárról, hanem szinte az egész Dunántúlról érkeznek hozzánk várandósok, akik az alábbi szolgáltatásokat tudják igénybevenni:

  • Down-kór szűrés

  • Prenatest

  • I-II-III-IV. trimeszteri ultrahangvizsgálat

  • Toxémia szűrés

  • Citogenetika

  • Babamozi 3-4D

  • Sürgősségi ultrahang

  • Nőgyógyászati ultrahangvizsgálat

  • ORIGIN hordozósági szűrés

  • Czeizel-streaming

Fontosnak tartjuk azt is, hogy a legmagasabb színvonalú gyógyászati-, betegségmegelőzési ellátást tudjuk biztosítani, ezért Budapesti központunkhoz hasonlóan, itt is a legkorszerűbb orvosi technológiával és vizsgálati eljárásokkal várjuk pácienseinket. Az ultrahangvizsgálatokat a magzati diagnosztikában csúcs technológiának számító GE Voluson E10 készülék legújabb generációs modelljével végzik, amely az országban egyedülállóan pontos és részletes képalkotást biztosít.
A Czeizel Intézet székesfehérvári egységében is prioritás, hogy Dr. Czeizel Endre szellemi örökségét képviseljük, melynek alapvető elve, hogy minden segítséget megkapjanak a szülők, hogy egészséges kisbabájuk szülessen. Ennek érdekében folyamatosan lépést tartunk a magzati diagnosztika fejlődésével, s arra törekszünk, hogy a nálunk elvégzett szűrővizsgálatok megfeleljenek a legmagasabb szintű technológiai és orvosszakmai elvárásoknak. Ügyfeleink gyarapodó száma megerősít minket abban, hogy a székesfehérvári egység megnyitásával újabb lépést tettünk abba az irányba, hogy ezek a feltételek minél több várandós számára elérhetőek legyenek.