Megnyílt a Czeizel Intézet szegedi képviselete
A Gogol utcai Magzatdiagnosztikai központban nyílt képviseleten az Intézet szakmai módszerével nyújtott, legkorszerűbb technológiával végzett terhességi ultrahangvizsgálatokkal, illetve egyéb magas színvonalú magzati diagnosztikai vizsgálatokkal várják a kismamákat.
Budapest és Székesfehérvár után immár Szegeden is megnyílt a Czeizel Intézet képviselete. Az Intézet nem ismeretlen a helyiek körében, hiszen eddig is több ezer várandós számára biztosított – pl. Kombinált-, és PrenaTest – szűrővizsgálatokat együttműködő orvosszakmai partnerein keresztül. Mostantól azonban a személyes jelenlétnek köszönhetően, sokkal széleskörűbb vizsgálatok elvégzésére is lehetőség lesz.
A Gogol utcai Magzatdiagnosztikai központban nyílt képviseleten két, Szegeden is nagy elismertségnek örvendő szülész-nőgyógyász ultrahang diagnosztikai szakorvos, Dr. Tiszlavicz Noémi és Dr. Nagy László fogadják a kismamákat.
Az új, családias hangulatú, s egyben világszínvonalú csúcstechnológiával felszerelt rendelőben ultrahangdiagnosztikai vizsgálatok mellett, a fejlődési rendellenességek korszerű és nagy hatékonyságú szűrésére is lehetőség van, a hagyományos biokémiai alapú és a modern molekuláris genetikai módszerek alkalmazásával.
Az ultrahangvizsgálatokat a magzati diagnosztikában csúcs technológiának számító GE Voluson E10 készülék legújabb generációs modelljével végzik, amely az országban egyedülállóan pontos és részletes képalkotást biztosít.
Merhala Zoltán, a Czeizel Intézet vezetője elmondta: „az Intézet Dr. Czeizel Endre szellemi örökségét képviseli, melynek alapvető elve, hogy minden segítséget megkapjanak a szülők, hogy egészséges kisbabájuk szülessen. Ennek érdekében folyamatosan lépést tartunk a magzati diagnosztika fejlődésével, s arra törekszünk, hogy a nálunk elvégzett szűrővizsgálatok megfeleljenek a legmagasabb szintű technológiai és orvosszakmai elvárásoknak. Remélem, a szegedi képviselet megnyitásával újabb lépést tettünk abba az irányba, hogy ezek a feltételek minél több várandós számára elérhetőek legyenek.”